Slash a kedvenc gitárosom. Többször láttam már élőben, tomboltam Velvet Revolver bulikon, láttam a jelenlegi bandával – na meg persze a Guns reunion turné sem maradt ki.
Utoljára tavaly nyáron, Lengyelországban csíptem el a cilinderest. Csalódás volt. Slash fásultan, mosoly nélkül játszott, a szólóknak csak a hossza volt eposzi, sokszor már unalmasak voltak, hiányzott belőlük a lélek. Érthető persze, a nagyszabású turné a milliószor játszott dalokkal könnyen kiégetheti az embert egy idő után.
Aztán kijött a Slash Ft. Myles Kennedy & The Conspirators (az ínhüvelygyulladás elkerülése végett a továbbiakban SMKC) új lemeze, a Living The Dream, és a dalokban újra éreztem a lelkesedést. Tökös rockandroll albumot hoztak össze, slash-es riffekkel, király szólókkal, ütős hangzással. Nem sokkal később a turnét is bejelentették, és – kis rábeszélés után – úgy döntöttem, hogy a prágai és bécsi állomáson is tiszteletemet teszem.
A Todi koncertutazások ugyanis szervezett egy Slash hosszú hétvégét, a koncertek mellett sörvacsorával, prágai városnézéssel meg minden egyébbel, hogy teljes legyen az élmény. Viszonylag gyakran ugrok ki a környező országokba, hogy megnézzek egy-egy zenekart, de másra ilyenkor nem nagyon marad idő, így sokszor csak egy-egy parkolót és stadiont sikerült elcsípnem az európai városok turisztikai látnivalói közül, így különösen jól jött ez a kiránduláson.
PRÁGA
Péntek reggel össze is gyűltünk páran a Népligetben, és megindultunk két kisbusszal a cseh fővárosba. Mindenki gyorsan összehaverkodott, megvolt a közös téma, a hangulat király volt, útközben végig üvöltött a rockzene, úgyhogy pillanatok alatt elrepült az a hét-nyolc óra.
Este megízleltük a cseh gasztronómia folyékony és szilárd halmazállapotú remekeit is, és izgatottan bújtunk be a szállodai ágyba, hiszen másnap várt ránk Prága gyönyörű belvárosa és az O2 Arena kiemelt küzdőtere is.
Miután egy határozott rohammal legyőztük a reggeli svédasztalt, nyakunkba vettük a várost. Idegenvezetőt is kaptunk. Ennek elsőre nem annyira örültem, rossz tapasztalataim voltak: akikkel eddig találkoztam, baromi unalmasan adták elő a száraz szövegeiket.
Pozitívan csalódtam. Karcsi, a prágai orvostanhallgató hatalmas forma, pléhpofával sztendapolta végig a kirándulást, és a történelmi érdekességek mellett megismerhettük a legjobb kocsmákat, valamint többek közt azt is megtudhattuk, hogy a városban élő vietnámiak kiváló minőségű metamfetamint készítenek.
Azért mi a kristály helyett inkább maradtunk a sörnél, egy szolid alapozás után pedig elindultunk a szállástól ötpercnyire található koncerthelyszínre, ahol a fémdetektoros átvilágítás és hosszas bolyongás után végre a küzdőtérre is eljutottunk.
Kis panaszkodás: gondoltam veszek egy ásványvizet, mert nem akartam vattát köpni koncert közben, de egy kétajtós kopasz Karel morcosan közölte velem, hogy a nézőtérre nem lehet innivalót bevinni.
Na mindegy, nem ez a lényeg, hanem az, hogy fattyaival együtt színpadra lépett a Motörhead volt gitárosa, vagyis elkezdődött a Phil Campbell And The Bastard Sons műsora.
Campbell elképesztően laza, blazírt arccal, fedorakalapban tolta a vérmocskos gitártémákat, három fia – Todd, Dane és Tyla – lelkesen és profin játszottak, az énekes Neil Starr pedig karcos hangjához remekül illettek saját dalok mellett a Motörhead énektémák is – műsorra került ugyanis a Born to Raise Hell és az Ace of Spades is.
Rövid átszerelés után színpadra lépett az SMKC, és felcsendült a Call of The Wild riffje.
Elég jó helyet csíptünk meg, viszonylag elöl, jobb oldalon, vagyis Slash oldalán, úgyhogy a hangzás is oké volt. A másodgitáros Frank Sidorisból mondjuk lényegében semmi nem hallatszott, de Slash gitárja, Todd Kerns basszerja és Myles éneke remekül átjött.
A setlistet dominálták az új album dalai, de azért elhangzott jónéhány korábbi szerzemény is, főleg a gyorsabb tételek közül. Játszották a kimaradhatatlan Standing in The Sunt, a középtempós Back From Calit, a Ghostot, a Halót, a nagy kedvenc Shadow Life-ot, viszont sajnos turné közben levették a műsorról a Bent to Fly-t, amit személy szerint nagyon sajnálok.
A koncert közepén a langaléta Todd Kerns vette át a mikrofont, és eltolták az iggypopos We're All Gonna Die-t és a Lemmy-nek dedikált Doctor Alibit is. Slash végigtombolta a két dalt a színpadon, jó volt látni, hogy ennyire élvezi a bulit. Kerns amúgy királyul énekel, a kétszámos blokk helyét pedig totál eltalálták a setlistben, így még véletlenül sem volt monoton az előadás.
Utána egy dal erejéig kicsit lassabb vizekre eveztünk: a Great Pretender a koncert egyik csúcspontja volt, lírai, kissé Gary Moore stílusát megidéző szólóját Slash a gyönyörű aranyszínű Les Paulján játszotta, a gitár sírt a kezében, élvezet volt hallgatni.
Hát még utána a Wicked Stone-t a megőrülős, tekerős, kitudjahányperces improvizatív szólójával!
Ezután következett a kedvencem az új albumról, a Mind Your Manners, amiben élőben sem kellett csalódnom, ahogy az egész koncertben sem. A zenekarból mindenki profi (egyedül Franket érzem kicsit jellegtelennek, főleg, hogy most nem is hallatszott :D), Myles kicsit megfázva, de szuperül énekelt, és igazi mosolygós, pörgős frontember, Kerns egy állat, Brett Fitz pedig húzós dobolásával ütős (haha) alapot szolgáltat a zenéhez.
Most csak egy Guns N' Roses dalt kaptunk, a kannásborhimnusz Nightraint, ami nem meglepő módon most is fantasztikus volt. Nem is kellett több dal az anyazenekartól, ez így pont elég volt.
Egyedül egy problémám akadt a koncerttel: kicsit nagynak éreztem a színpadot és az arénát az SMKC műsorához. A banda minden csilivilitől mentesen, kivetítő, füstgép, pirotechnika és színpadi dekorelemek nélkül tolta le a dalokat, ami felüdülés volt a Guns túltolt parádéja után, de ez a buli jobban illett volna egy kisebb klubba.
Ettől függetlenül állat volt, rövid levonulás után két ráadásdallal: az egyik a számomra totál közömbös Avalon, a másik pedig a gigasláger Anastasia, aminek a végén a szólót Slash rendesen megnyomta, igazi húrnyűvős katarzissal ért véget az este.
BÉCS
Mint mondtam, szerintem a buli jobban illett volna egy kisebb klubba, és hipotézisem igazságáról élőben is meggyőződhettem a turné bécsi állomásán. A korábban gázgyárként funkcionáló Gasometer körülbelül nyolcszor elférne a prágai arénában, és a színpadhoz akkor is közel állsz, ha nem.
De azért inkább biztosra mentünk: miután átautóztunk az osztrákokhoz és befaltunk egytonnányi wienerschnitzelt, befészkeltük magunkat az első sorokba, ahol a magyar divízió jelentős számban képviseltette magát.
A két zenekar setlistje totál ugyanaz volt, mint előző este – de Prágában a bandák takaréklángon égtek a bécsi bulihoz képest!
A hangulat elképesztő volt, szívből jövő mosolyok ragyogtak a színpadon és küzdőtéren egyaránt – főleg Myles arcán, aki a szokásosnál is vidámabb volt, könnyen lehet, hogy előző este Prágában összetalálkozott egy vietnámival.
Hihetetlenül jó helyen álltunk, középen a harmadik sorban, ami szintén sokat hozzátett az élményhez, de a hátrébb állók szerint is überelte a prágai bulit.
A záró Anastasia alatt Slash húrt is szakított, de heves fejrázással jelezte a technikusnak, hogy egy igazi gitárosnak öt húr is elég, és simán lenyomta a szóló maradékát a megcsonkított hangszeren.
A több mint kétórás buli végén megszórták pengetővel, dobverővel és setlisttel a közönséget (Myles úgy tett, mintha a monitorládát is be akarná dobni), és vigyorogva távoztak.
Fantasztikus buli volt, a hazaúton mindenki teljesen bezsongva ecsetelte az élményeket utastársainak.
Hatalmas köszönet illeti a zenekar mellett a szervező Todi koncertutazásokat, és utaskísérőinket, Katót, Ádámot és Matyit, akik gondoskodtak róla, hogy szuperül érezzük magunkat a három nap során.
Még sok ilyet!
A setlist:
