The Beatles – mit lehet írni a zenekarról, amit még nem írtak le? MINDENKI ismeri őket, legendák, a világ legsikeresebb előadói – népszerűbbek, mint Jézus.
A Rubber Soullal vesztettem el a Beatles-szüzességemet. A mai napig talán a kedvenc albumom tőlük – a Revolver mellett –, jobban szeretem a későbbi komolyabb, kísérletezősebb témákat, mint a korai rock and rollt. De ez nem jelenti azt, hogy nem lesz rögtön jókedvem egy She Loves You hallatán.
Nekem a Beatles mindig kicsit megfoghatatlan volt – a rengeteg legenda, a négy teljesen különböző tag és az emiatt kialakuló viszályok, a Lennon-merénylet... A zenéjüket szerintem nem lehet érzelmek nélkül, csak úgy háttérzeneként hallgatni, egész egyszerűen mindenkire hatással voltak. Metálos, folkos, popos és rapes arcok is ugyanúgy bírják őket – nem meglepő ezért például Kanye West közös száma McCartney-val.
És ami nagyon ritka, hogy John, Paul és George szólóalbumai önállóan is megállják a helyüket. Jó példa erre a Sráckor (Boyhood) című film, amiben Ethan Hawke karaktere egy "The Beatles: Black Album" névre hallgató, háromlemezes válogatásalbumot készít gyermekének a zenészek legjobb szólódalaiból.
Mindig George volt a kedvencem – Johnt kissé túl elvontnak, Paul zenéjét pedig néha túlságosan vidámnak találtam, valahogy nekem ő mindig is ilyen "larger than life" figurának tűnt, megfoghatatlan sztárnak. Aztán szembe jött velem idén az alábbi videó, és teljesen megváltozott a véleményem.
Egy teljesen emberi, jófej, energikus, örökifjú embert láttam, aki imád zenélni.
Aztán a videó megjelenése után egy hónappal bejelentették, hogy McCartney a Freshen Up turnéjával Bécsbe is beköszön. A december 5-i koncert húsz perc alatt sould out lett, de szerencsére úgy döntöttek, dupláznak egyet 6-án. Lecsaptam a jegyekre és a koncertutazásra Todi oldalán, és rábeszéltem anyukámat is, hogy tartson velem. (Ez utóbbi feladat amúgy nem volt túl nehéz.)
Eltelt pár hónap, beköszöntött a december, és hatodikát nem csak Mr. Santa érkezése miatt vártam.
A nagy napon a reggeli csokimikulások elfogyasztása után rohantunk a Népligetbe, ahol már összegyűlt egy busznyi McCartney rajongó. Úgy tízperces késéssel indultunk el – mint kiderült, a Mikulásra kellett várni, ugyanis minden utasnak hozott szaloncukrot!
Király volt az utazás, üvöltöttek a Beatles és McCartney dalok, volt kvíz is (nyereménnyel), és elég gyorsan az osztrák fővárosba értünk – ahol eső és csípős szél fogadott minket, úgyhogy a városnézést inkább hanyagoltuk. Pláne, hogy a szervezők figyelmeztettek a szuperkomoly biztonsági ellenőrzésre, illetve arra, hogy könnyen lehet, Sir Paul fél nyolckor pontban a színpadra lép, úgyhogy kapunyitás előtt beálltunk a sorba megfagyasztani magunkat.
Mint kiderült, ez felesleges volt, a Wiener Stadthalle személyzete szokás szerint baromi hatékonyan és gyorsan végezte a munkáját, hálistennek hamar bejutottunk – és szembesültünk vele, hogy a jegyünk bizony fantasztikus kilátással bíró helyre szól.
A koncert előtt egy DJ szórakoztatta a közönséget remixelt McCartney és Beatles dalokkal – nem igazán hozott lázba a produkció. Utána viszont lement egy nagyon szépen megtervezett videó, filmszalagszerű animációval mutatva be McCartney életútját, miközben szóltak a klasszikus szerzemények.
Végül lekapcsolták a fényeket, és hatalmas üdvrialgás közepette végre színpadra lépett Sir Paul McCartney. Meghajolt, integetett, mosolygott, és bejelentette, hogy fognak játszani régi, új és közepesen régi dalokat is.
"Ez most egy régi dal lesz", mondta, és felcsendült G7sus4, vagyis a Hard Day's Night kezdőakkordja.
Ülőkoncert volt, de a hangra szinte mindannyian felpattantunk, és végigtomboltuk, ahogy McCartney egy nehéz nap éjszakájáról énekelt. Hihetetlen volt élőben hallani a dalt, amit már mindenki kismilliószor hallott vinylen, szalagos magnón, kazettán, cd-n vagy Spotifyon – a koncerten hirtelen megelevenedett a szerzemény, és hiába volt huszonkét éves McCartney a dal felvételekor, most 76 évesen ugyanolyan lelkesen énekelte a mára halhatatlanná vált sorokat.
"Vannak itt Wings rajongók?", kérdezte McCartney, majd szárnyakat mutatott a kezével, és következett a Junior's Farm, majd egy újabb Beatles klasszikus, az All My Loving.
A hangzás fantasztikus volt, így oldalt ülve is tökéletesen szólt minden, és a látványra sem lehetett panasz. Jól eltalált fényshowt terveztek, minden dalhoz volt külön háttérvideó a zenekar mögött, a kivetítők pedig gondoskodtak róla, hogy a távolban ülők se maradjanak le semmiről.
Mert bizony sok minden történt a színpadon – és a közönségben egyaránt. A következő Wings dalnál, a Letting Go-nál ugyanis megjelent a bal oldali lelátón a szívalakú reflektorfényben a Horny Boys (ééérted) névre hallgató fúvós trió, és a közönségben táncolgatva fújták a magukét.
A dalok között McCartney végig sztorizgatott, például bemutatta az első sorokban ülő két japán fanatikusát, akik karateruhába öltözve, színes LED pálcikákkal integettek a kamerába. Kiderült, hogy a turné minden állomásán ott vannak, úgyhogy elég komoly riszpekt jár nekik.
"Saiko", mondta McCartney, "ez azt jelenti japánul, hogy fantasztikus."
Még párszor előjött a kifejezés az este folyamán, elég sokszor ezt szajkózta McCartney. (Bocs, muszáj volt.)
Pörgött a koncert ezerrel, volt a Got to Get You Into My Life, az új sláger Come On To Me, aztán McCartney egy custom Les Paul gitárt ragadott, és a zúzós Let Me Roll It kövekezett a Wingstől. Jól gitározik az öreg, nagyon dögös kis bluesos pentaton szólókat tolt, a dal végén pedig Jimi Hendrix előtt tisztelegtek a Foxy Lady egy részletével.
Ha már Hendrix, a szólógitáros Rusty Andersont muszáj kiemelnem, nagyon tökös szólókat tolt, és igazi rocksztár forma – de nem túl meglepő módon az egész zenekar vérprofi.
A dobos Abe Laboriel pedig hatalmas fazon. A Dance Tonight közben magántáncát is megcsodálhattuk – volt benne Macarena, almaszedő, Szombat esti láz és minden, ami csak belefért. Mindezt egy százplusz kilós, hipervidám, favágószakállas csávótól képzeld el.
A pörgős dalok mellett volt néhány nagyon szép, megható momentum is – például a My Valentine, amit McCartney a feleségének, Nancy Shevellnek küldött, aki jelen volt a nézők között.
"Szeretlek, bébi", mondta Paul, a kivetítőn pedig megjelent Johnny Depp és Natalie Portman jelnyelves klipje.
Könnyfakasztó volt McCartney tisztelgése John Lennon előtt – a Here Todayt adta elő egyszálgitáros produkcióban, miután a közönség felé emelkedett.
Persze George Harrisonról is megemlékezett, az ukulelés Somethinggal, és a legelső Beatles szám, az akkor még The Quarrymenként felvett In Spite of All the Danger is sorra került – ez utóbbi megfejelték egy hangulatos retró színpadképpel is.
A leglátványosabb produkció díját kétségen kívül a James Bond főcímdal Live and Let Die kapná – lényegében felrobbant a színpad, voltak durranások, lángfüggöny, tűzijáték meg minden, amit csak el tudsz képzelni. Bár imádom a Guns N' Roses féle feldolgozást, ez bizony jobb volt.
Nézd csak:
Harminckét dalt játszottak, aztán a fantasztikus, közönségnananáztatós Hey Jude után levonultak a színpadról – mire egy csomó ember fogta magát, és hazament. Úgy tűnik a ráadás koncepciója ismeretlen volt számunkra... Mert bizony volt ráadás, méghozzá nem is akármilyen.
Először az I Saw Her Standing There következett, utána a Sgt. Pepper's... keményebbre hangszerelt verziója, majd személyes kedvencem, a Helter Skelter – ami konkrétan leszakította az arcomat. Brutális zúzás volt, McCartney üvöltése Phil Anselmót is zavarba hozta volna, a hangzás pedig horzsolt, mint az állat. Teljes extázis.
Zárásként egy háromdalos Beatles egyveleg következett – Golden Slumbers, Carry That Weight, The End. A zongorás Slumbers után McCartney újra gitárt ragadott, és hármas gitárpárbaj (trióbaj?) következett. Menő volt, tökéletes zárása egy eposzi koncertnek.
Meghajlás, konfettieső – és felkapcsolták a villanyt.
A koncert majd' háromórás volt, 38 dallal, a 76 éves McCartney főszereplésével.
Felejthetetlen élmény volt, minden pénzt megért. Teljesen SAIKO.
A setlist:
A Hard Day's Night
Junior's Farm
All My Loving
Letting Go
Who Cares
Got to Get You Into My Life
Come On to Me
Let Me Roll It és Foxy Lady
I've Got a Feeling
Let 'Em In
My Valentine
Nineteen Hundred and Eighty-Five
Maybe I'm Amazed
We Can Work It Out
In Spite of All the Danger
From Me to You
Dance Tonight
Love Me Do
Blackbird
Here Today
Queenie Eye
Lady Madonna
Eleanor Rigby
Fuh You
Being for the Benefit of Mr. Kite!
Something
Ob-La-Di, Ob-La-Da
Band on the Run
Back in the U.S.S.R.
Let It Be
Live and Let Die
Hey Jude
Ráadás:
I Saw Her Standing There
Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band (Reprise)
Helter Skelter
Golden Slumbers
Carry That Weight
The End
